Egyéb

Valós veszélyben a Családunk…

Nagyon sok mindenről meséltem már Nektek,  itt   a   blogomon.   Őszinte vallomásokról, hasznos tanácsokról, mókás tippekről egyaránt.

Most viszont egy olyan dologra szeretném felhívni a figyelmeteket, amivel én is  nemrég   szembesültem,   és   őszinte   leszek,   borzasztóan   megijesztett,   és rettentően bánt, hogy   kétgyermekes édesanyaként korábban nem voltam tájékozottabb a témában.

Sokkal többünket érint, mint azt gondolnánk, így arra kérlek Titeket, hogy egy picit TI is járjátok körbe a témát, vagy csak olvassátok el ezt a pár sort, mert megelőzni a bajt könnyedén meg tudjuk, de ha megtörténik, az is előfordulhat, hogy már nincs mit tenni a szén-monoxid-mérgezés ellen…

Ez egy valós, és igen komoly veszély, ami a családjainkra leselkedik, sokan mégsem vesznek róla tudomást, nincsenek rá felkészülve, sőt azt sem tudják, mit kell tenni ilyen helyzetben, pedig egy kis odafigyelés életet menthet.

A szén-monoxid-mérgezés megelőzése pusztán annyiból áll, hogy a megfelelő helyre SZÉN-MONOXID-ÉRZÉKELŐT ( / érzékelőket) szerelünk fel, és évente ellenőriztetjük a gázkészülékeinket, kéményeinket!!!

Amire   nagyon   fontos   odafigyelni,   hogy   tanúsítvánnyal   rendelkezőt vásároljatok csak, ami megbízható!

Mi a Szerelvénybolt Kft-től szereztük be a mieinket, és ahogyan a fotón is látjátok,   a   hálószobába   és   gyerekszobába   is   elhelyeztünk   egyet-egyet   az éjszakai alvási pozícióval megegyező fejmagasságban, mert így elkerülhető a halálos balesetek egyik leggyakoribb oka, vagyis az, hogy a mérgező CO- dózist alvás közben nem érzékeljük.. Így viszont, a riasztó beriaszt, felébreszti a családot, és azonnal tudunk szellőztetni, és segítséget hívni.

MINDENKI OTTHONÁBAN, aki nyílt lánggal működő fűtő-, vízmelegítő- vagy főzőeszközt használ, kialakulhat a veszélyes gáz, és ezáltal a szén- monoxid-mérgezés   is.   Az   esetek   elsősorban   a   nyílt   lánggal   működő fűtőeszközök hibájára, valamint a levegőellátásuk hiányára, máskor pedig a kémények állapotára vezethetők vissza.

Érdemes tehát beszerezni egy megbízható CO-jelzőt, a Szerelvénybolt Kft. üzletében kedvesek, és segítőkészen bármiről informálnak is, de ha még több infó érdekel Titeket a témáról, akkor olvassátok el ezt a rövid cikket ide kattintva, többek között arról, hogy miről ismerhetitek fel a CO-szivárgást, és mit kell tenni, ha baj történik…

Köszönöm a sok információt, segítséget, és az együttműködést a Szerelvénybolt Kft-nek!

Vigyázzatok EGYMÁSRA! 🙂

 

 

Hozzászólások

hozzászólás

Előző bejegyzés Következő bejegyzés

Talán ezek is tetszenek majd