Nem vagyok egy ősanya, be kell ismernem, még ha korábban SOHA nem is tettem volna… Régebben hihetetlenül rosszul esett, és azonnali megsemmisítésként éltem meg, amikor mások azt mondták egy Nőre, hogy “na, Ő 100 %-os Anya” …azt gondoltam: miért, én nem vagyok az ?!
Volt idő, amikor már ki is mondtam, és nem csak gondoltam, hogy MIÉRT??? Én miért ne lennék 100 % Anya, JÓ Anya, szerető és gondoskodó szülő, úgy, mint bárki más?!
Így gyakran a válaszok sem kíméltek, mint például a “te más vagy, olyan szülő, akinek fontosabb, hogy szép legyen, szép maradjon, mint általában egy Anyukának”…
Tehát! Nem lehet valaki, ez esetben én, 100 % Anya, JÓ Anya, szerető és gondoskodó szülő, amiért esetlegesen szeretném az anyai testembe szorult NŐT is megőrizni, amíg csak lehet?!
Ezt tényleg TI, szintén Édesanyák, Nők, leendő és gyakorló szülők, férfiak, fiatalok, felnőttek így gondoljátok?
Tudjátok, én tényleg őszinte leszek: Sokáig magam sem értettem, hogy a legjobb barátnőimtől kezdődően, az olvasóimon át, a sajtóig miért érdekel mindenkit, vagyis Titeket elsők között az, hogy mit és hogyan változtatott meg a testemen a várandósság, mennyit híztam, milyen problémákkal küzdöttem a külsőmet illetően… Hogyan adtam le a plusz kilókat, mit ettem, és főleg mit NEM ettem, mivel előztem meg a striákat, a hajhullást, és így tovább.
Azért nem értettem, sőt, az első terhességem alatt kicsit felszínesnek is éreztem ezt a dolgot, mert én magam is azt gondoltam, amit egy “ősanya” kell, hogy gondoljon:
CSAK A GYERMEKEM SZÁMÍT!!!
…, mert boldogabb voltam, mint valaha, hogy gyermeket várok, és tényleg nem is foglalkoztatott, hogy 5, majd 15, lassan 20, végezetül pedig 23 plusz kilóval gyarapodtam, majd indultam el szülni. A pocakomat azért kenegettem, még ha néha el is felejtettem, és hát nem igazán estem pánikba attól sem, hogy a 40. hétben feladta a bőröm, és a köldököm felett “csíkossá” váltam. Próbáltam enni az egészségesnek mondott ételeket is, de mit tehettem volna, ha a “babám” megállás nélkül kizárólag édességet kívánt… főztem reggel 6kor szilvásgombócot, és ettem az éjszaka közepén az epres milkát táblástól… nem számított. Nem féltem, nem aggódtam, nem gondolkodtam a következmények lehetséges létezésén sem…tényleg nem…
Aztán jött a szülés utáni első sokk. A hasam, amire készítettek, hogy nagy marad, de arra a látványra azért nem számítottam, ami fogadott. Eltűnt a szép, feszes kerek pocakom, és maradt helyette sok minden más, aminek egy részét a természetes biológiai folyamatok szépen meg is oldottak idővel, de volt sok más is, amiről nekem kellett gondoskodnom, sőt, amiről teljesen biztosan el is mondták a szakértők, hogy én tehetek. Jöttek az edzések, a verejték, és a felismerés, hogy ho-hó… csodálatos, hogy Édesanya lettem, de! 25! éves vagyok, fiatal, és NŐ. Aki igenis vonzó akar lenni, és nyáron komplexusok nélkül bikinit szeretne hordani. Aki szeretne elégedetten tükörbe nézni, akit igenis kívánjon meg a férje …
És ehhez sajnos egyáltalán nem volt már elég a jó genetika. A bőröm megnyúlt, a farmerjeim a combom közepéig nem jöttek fel a lábamon… a fenekem narancsbőrös lett, a pocakomon világítottak a kis fehér csíkok ( tudom, szerencsére csak kis, és szerencsére csak fehérek…) A hosszú barna csík a hasam közepén (linea negra) pedig még hosszú hónapokon át virítva emlékeztetett arra a 9 hónapra, amikor talán, ha egy icipicit jobban odafigyeltem volna magamra, akkor a saját dolgomat könnyítettem volna meg a későbbiekben.
Mert hiába vagyok alapvetően túlzottan is vékony, vagy szerencsés génekkel megáldott, nekem is éppoly nehéz, és fáradalmas munka volt elérnem azt az eredményt, amitől, amiben jól érzem magam, mint bárki másnak.
Közel 9 hónap kellett ahhoz, hogy minden a helyére kerüljön, épp annyi, mint amennyi idő alatt előtte átalakultak a dolgok.
Valószínűleg mindez összességében tette sokkal tudatosabbá a második, vagyis mostani várandósságomat.
Nem prédikálok salátát, miközben lángost postolok, ne aggódjatok… 😀
Ugyanúgy eszem “rossz dolgokat” is, és a fagyi is a barátom, de ezúton számtalan, apró, pici módon figyelek oda jobban az egészségemre, a testemre, a bőrömre.
Mozgok, amiről hamarosan sokkal sokkal bővebben fogok Nektek mesélni és beszélni, jobban odafigyelek mikor és mennyit eszem, a tömérdek édességet szinte teljes mértékben friss gyümölccsel helyettesítem, a bőrömet pedig megfelelően ápolom.
Photo: Heaven in Style Szépségszalon: http://www.heaveninstyle.hu
És sajnos ennek ellenére nehezebben viseli a testem, és a lelkem is ezúttal a változást:
…az arcomon soha nem voltak különösebben problémák, most mégis a semmiből öntenek el pöttyök, foltok, és minden olyan, ami tudjátok: nem jó időben, nem jó helyen érkezik…
…a karomon fel-fel bukkannak ekcémás foltok, amik aztán lassan, hetek alatt halványodva távoznak onnan, persze nem teljesen nyomtalanul…
…az első trimeszter óta krémezem, kenegetem magam, és igazából bizonytalan vagyok, hogy most szakadt-e szét a köldököm alatt a bőröm, vagy még az első terhesség alatt, csak nem vettem akkor észre?! Mindenesetre, mostmár ott is csíkos vagyok…
…fizikálisan sokkal kevésbé vagyok terhelhető, mint az első várandósságom alatt, valószínűleg azért, mert nem kellett volna épp a teherbe esést megelőzően ellustulni, ami a sportot illeti, vagy azért az azóta eltelt 3 év, csak 3 év…
Szóval nem, egyáltalán nem vagyok én sem MÁS, szuperlehetetlenülszerencséscsodamami, akin nem fog sem idő, sem terhesség, sem semmi más…
Egyszerűen csak nem tudom elfogadni magyarázatként, amit annyiszor hallok, hogy a GYEREKEM MINDENT MEGÉRT…MINDEN negatív változást, striát, plusz kilót, kihulló hajat, “szétesett testet” …
…,MERT bár természetesen BÁRMIT MEGÉRT, amit én is épp így érzek, de egy gyerek, egy terhesség nem magyarázat, és semmiképp NEM KIFOGÁS, hanem épp, hogy MOTIVÁCIÓ kellene , hogy legyen!!!
Ki más miatt akarnánk egészségesebbek, szebbek, jobbak, többek lenni, mint Értük ?! A gyermekeinkért!
Az odafigyelés, a sport, az egészség nem, de legalábbis nem csak anyagiak kérdése!
Én minden anyagi befektetés nélkül, otthon, a kisfiam mellett kezdtem el tornázni, változtatni, és tenni magamért. Azért, hogy jobban érezzem magam a bőrömben, és a Gyerekeim is egy boldogabb, kiegyensúlyozottabb, magával “rendben lévő” Édesanyát kapjanak!
(zárójelben megjegyezném, hogy az írásom egyetlen sora sem arról szólt, hogy a várandósság alatt vagy után a külsőnk kell, hogy a legfontosabb legyen, és hogy hogyan nyerjük vissza az alakunkat… A legfontosabb a gyermekünk, az Ő boldogsága és egészsége, ami viszont szoros összefüggésben áll az Édesanyai kiegyensúlyozottsággal, harmóniával… Én minden egyes alkalommal magammal vittem a kisfiamat, amikor tornázni mentem, és odafigyeltem, hogy véletlenül se menjen többek között a szoptatás kárára a sport. Nem sanyargattam magam – képtelen is lennék rá- , nem koplaltam –erre is- , és MINDEN ESETBEN Életem legnagyobb ajándékának, Szerelmének, Mindenének: a Kisfiamnak az érdekeit tartottam elsőként szem előtt! )
PHOTO: http://zitadebreczeni.photography
