Naponta olvasunk és hallunk arról, mennyire nehéz a gyereknevelés. Milyen sok akadállyal és problémával kell szembenéznie egy szülőnek. Komoly döntések, kihívások, felelősség, fáradtság, viták, harcok, néha a legapróbb és legjelentéktelenebb dolgokon. Az egyik oldalon…
De mi a helyzet azokkal a pillanatokkal, amikre jóval kevesebb figyelem összepontosul? A másik, pont a pozitív oldallal!? A sikerrel, a jó eredménykkel, az örömteli eseményekkel, a mókás dolgokkal, a nevetéssel, a boldog percekkel… amiről azt gondoljuk magától értetődőek.
Számomra sokkoló dologra lettem figyelmes nemrég a neten böngészve, ami miatt elkezdtem tudatosan figyelni a környezetemet, de főként a saját viselkedésemet. Ugyanis találtam egy pályázati felhívást az “Értsünk szót” program keretein belül, amiben olyan egyszerű, hétköznapi, rövid kis törtétneteket várnak, amikor SZÜLŐKÉNT azt éreztük: Büszke vagyok Rád! Aranyos mozgalom, gondoltam, de a jelentőségével csak akkor szembesültem, amikor kicsit jobban beleástam magam a dologba…
Így például azzal, hogy Ti tudjátok naponta hány alkalommal mondjuk a gyerekünknek azt, hogy: NEM? Hányszor FEGYELMEZÜNK, TILTUNK, SZABÁLYOZUNK, DORGÁLUNK MEG, SZIDUNK LE, BÜNETETÜNK MEG, esetleg KIABÁLUNK?
Valószínűleg jóval többször, mint ahányszor DÍCSÉRÜNK vagy ELSIMERÜNK.
Pedig ahogyan a “rossz cselekedet” sem magától értetődő, ami mellett sosem megyünk el szó nélkül, a “jó” még annyira sem kézenfekvő. Egy gyereknek hihetetlenül fontos pedig, hogy elismerő szavakat kapjon, mert a dícséret az egyik legalapvetőbb építőköve az Ő önbizalmának. A DÍCSÉRET segíti a gyerekeinket a megfelelő motiváció megerősítésében!
Tudtátok, hogy az sem mindegy, hogy HOGYAN DÍCSÉRÜNK?! Például hatalmas különbség van a “Büszke vagyok Rád” vagy “Büszek lehetsz magadra ” között is…míg az előbbi Rólunk, a dícsérő szülőről szól, utóbbi valóban a Gyerekünkről…
Ha ügyesek vagyunk, magabiztos gyerekeket nevelünk, ha hibázunk, akkor hátráltatjuk a fejlődésüket…
A lényegét összefoglalva a dolognak, arról van szó, hogy nem mindegy, hogy pusztán a gyerekünk személyiségét dícsérjük: például “Milyen okos vagy…”, vagy pedig a “munkájukat”, az erőfeszítésüket dícsérjük: Biztosan keményen megdolgoztál azért, hogy megcsináld, hogy sikerüljön, stb…
Egy stanfordi professzor, Carol Dweck több száz gyermeken végzett kísérlete bionyítja, hogy azok a gyerekek, akiknek a személyiségét dícsérjük kevésbé lesznek vállalkozó szelleműek, és fejlődőképesek, mert úgy érzik, hogy amiatt értékeljük és szeretjük Őket, mert tehetségesek, okosak, amit természetesen nem szeretnének kockára tenni, így újabb, és nehezebb kihívásokkal, amik esetelgesen kudarcot hozhatnak nem is próbálkoznak.
Ezzel szemben azok a gyerekek, akiknek a kitartó munkáját dícsérjük, nem félnek próbálkozni, növekedni, keményebb feladatokat bevállalni, mert tudják, hogy sikert csak akkor érhetnek el, ha próbálkoznak, vagyis dolgoznak, munkálkodnak rajta!
(Ezekben a cikkekben tudtok részletesebben olvasni erről:
http://www.ertsunkszot.hu/dicseret-aminek-erteke-van/
http://www.hrportal.hu/hr/dicserd-az-erofeszitest-motivald-a-kovetkezo-megmerettetesre-20140725.html
http://divany.hu/poronty/2013/08/14/iskolakezdes_ne_mondja_a_gyereknek_hogy_okos/ )
És ezt a fajta szülői megközelítést nem lehet elég korán elkezdeni…egészen pici gyerekeknél sem mindegy hogyan ösztönözzük Őket. Főként azért, mert a kitartással és a fejlődéssel kapcsolatos emberi beállítódásunk, így a gyerekeinké is ALAKÍTHATÓ.
Ezzel a módszerrel talán kicsit könnyebben nevelhetünk egészséges önbizalommal rendelkező, próbálkozni, kérdezni, tanulni, versenyezni, kihívást keresni MERŐ és HIBÁZNI, VESZÍTENI is TUDÓ gyermekeket, EMBEREKET.
Ezen felbuzdulva én is megírtam a saját kis hétköznapi történetünket, mint a pályázaton induló BÜSZKE SZÜLŐ helyett, BÜSZKE GYERMEK 🙂
“Dobó Ági vagyok, egy 2,5 éves kisfiú, és egy 18 hetes pocaklakó baba Anyukája.
Hiába már jómagam is Édesanya vagyok, és nap, mint nap elönt a szülői büszkeség, dícsérgetem a Fiamat, a DÍCSÉRET szóról mégis még mindig a saját szüleim jutotnak elsőként eszembe.
Az, ahogyan a dícséretükkel mindennél jobban tudtak engem gyerekként motiválni.
Az, hogy gyermekként, sportolóként, tanulóként, versenyzőként sem maradhatott a kemény munkám SOHA ELISMERÉS NÉLKÜL!
Ha nem is sikerült valami, ha nem is győztem, vagy nem is lett hibátlan a dolgozatom, arra, hogy mennyire szorgalmas, vagy kitartó voltam MINDIG emlékeztettek.
Hiszem, hogy ez segített minket, a testvéremmel együtt mindig “nagyot álmodni”. Egy kis, 7000 fős szabolcsi városka általános iskolájából jogi egyetemre vágyni, utazni akarni, később saját vállakozást indítani. Sosem féltem a kudarctól, és bármikor elestem felálltam, és újból próbálkoztam, mert mindig tudtam, hogy ez az egyetlen esélyem arra, hogy több, jobb, okosabb, sikeresebb, és ezáltal boldogabb Ember legyek. És igen, gyakran érzem úgy, ahogyan anno mondátok, Anya! : Büszke lehetek magamra!
Mostmár tudom, hogy EZT IS NEKTEK KÖSZÖNHETEM!
Ezúton is köszönöm hát: Anya, köszönöm Apa!!!”
Szánjatok pár percet Ti is egy kis gondolkodásra, hogy mikor éreztetek hasonlóképp, vagy mikor érezhetett a gyereketek így! És ha eszetekbe jut egy-egy történet, amikor a Gyermekeitek büszkék lehettek magukra, vagy éppen Ti rájuk, esetleg magatokra, induljatok a pályázaton! 🙂
Jelentkezni itt tudtok május 22-ig: http://www.ertsunkszot.hu/buszke-vagyok-rad/
A szerencsés nyeretesek pedig nem mellesleg a számtalan ajándék nyeremény mellett, több napos wellnesshétvégére utazhatnak a Kolping Hotelbe! 🙂
