Egyéb

“ Könnyűszülés ”, a kórházból jelentek…

“Könnyű szülés volt?” Teszi fel a kérdést a frissen szülő nőnek boldog, s boldogtalan, nő és férfi, sőt még a szintén szülő Anyatársaink is…

Néhány héttel, vagy hónappal szülés után, amikor már megszépülnek az emlékek, valószínűleg egészen más fogalomként használjuk a “könnyűszülést”…

DE! …a néhány órás újszülöttel a kezemben nehezen tudom elképzelni, hogy egyáltalán létezik olyan, hogy könnyű! Esetleg gyors, problémamentes, szervezett, nyugodt, rendben… de könnyű?! 🙂

Legyen az császármetszés, legyen természetes úton történt, szerintem nincsen olyan, hogy KÖNNYŰ szülés. Ezért is határoztam el már jó előre, hogy amilyen rövid időn belül csak tudom, megírom a szülésem őszinte élményét, addig, amíg valóban élénken él bennem minden részlete, és a mérhetetlen szeretet nem homályosítja el az átélteket…

Így már a kórházban “laptopra vetettem” az első gondolataimat, miszerint, ha egyetlen szóval kellene jellemezni a második gyermekem világra jövetelét, azt mondanám, hogy: INTENZÍV volt.

“Vihargyors”, és piszkosul fájdalmas.

Igen, fájdalmasabb, mint az első volt. Ez hogyan lehetséges? Nem tudom…próbálom hasonlítgatni, visszaemlékezni, és az orvosmmal beszélgetve arra jutottunk, hogy egy hosszabb szülés alatt valószínűleg jobban eltompulunk, az agyunk, az érzések, az érzékelés, és talán, ismétlem TALÁN nem éljük meg annyira friss fejjel minden mozzanatát a szülésnek, mint egy fél- egyórás szülés esetén, amikor szó szerint MINDEN miliméterét és másodpercét tiszta fejjel érezve, átélve szenvedünk meg egymásért.

Benedikt, az első fiam születését sem mondanám hosszadalmasnak, reggel 7 után folyt el a magzatvizem, ami után vígan borotválkozgattam, sminkeltem (igen, tudom, rettentően kellemetlen Nő vagyok…. 😀 ), és a 4-5 perces fájásokat kisebb mosollyal nyugtáztam. 9 körül kórházba kerültem, megvizsgáltak, lezajlottak az előkészítő procedúrák, az NST, egy laza beöntés (nyugi leendő Mamik, EZ a vajúdás legjobb része 😀 ) , majd 10 körül kádba ültem, és amikor már az edáért kiáltottam, szállhattam is ki “tolni”. Benedikt 12:01 perckor a kezeimben volt. J

Nataniel nála is gyorsabb volt. A fájdalmas “rész” konkrétan nem volt több talán egy óránál sem. Na, de AZ, AZ aztán tényleg fájt. Bevallom töredelmesen: ordítottam. Nem szép, nem nőies, és talán nem is megszokott, de nekem nem ment másképp. Hangos voltam és kontrollálatlan.

Mindkét gyermekemet 1 héttel hordtam túl a kiírt időpontnál, és mindketten a már leegyeztett burokrepesztési időpont kitűzése után gondolták úgy, hogy inkább maguktól “távoznának”.

Nataniel egy szép őszi vasárnapon, délután 4 óra körül 1-2 igazán enyhe, még csak kellemetlennek sem mondható jósló fájással jelezte érkezését. Azt mondták nekem, hogy amíg viszonylag nem rendszereződnek a fájásaim, nem fogok szülni. Délután 5 óra környékén elkezdtem a telefonom stopperén mérni, hogy mégis milyen időköznként keményedik a pocakom. 9 perc, majd 18, majd 12, 16, 5 és így tovább…vagyis SEMMILYEN rendszert nem mutatott. 8 óra körül, az X-factor reklámja alatt írtam egy üzenetet Zsuzsinak, az én mindig rajtra készen álló, segítőkész szülésznőmnek, hogy mit gondol, lesz-e ezekből a fájásokból VALAKI, hiszen 4 órája, ugyan össze-vissza, de jönnek az összehúzódások… 🙂 Egy órával később, lévén, hogy Ő is a műsort nézte :D, és nem kaptam most először Tőle választ, felhívtam. Azt mondta mérjem tovább, rendeződnie kellene, és vegyek egy meleg zuhanyt, ami, ha csak jósolgatok, azokat csillapítani fogja. Ha szülni készülök, akkor semmit nem fog használni viszont. Egy órával később, túl a zuhanyzáson, és az x-factoron is :), még mindig ugyanaz volt a helyzet…fájások 7-15-9 percenként.

Kezdett gyanus lenni a dolog, és nem tudtam eldönteni mi történik, bár már nagyon nagyon szülni akartam… 😀 De pont vasárnap? Szegény Zsuzsi, szegény doktorúr… milyen hétfőt kezdenek majd egy hajnali szüléssel…jaajjjj… 🙁

Azért csak felhívtam az orvosunkat, és elmeséltem neki az elmúlt 5 óra történéseit…és miközben beszéltünk rettenetes hányinger öntött el, amire reagálva Ő felszólított, hogy SZÜLNI FOGUNK! Induljunk! (majd hozzátette, hogy ne várjam meg, amíg a hascsikarás is rámtör, mert amilyen gyorsan kibújt Bubu is, még a végén itthon fogok szülni)

Nem tettük le a telefont, a mosdóba kellett rohannom… 😀

Kiabáltam közben Csabával, aki az egész napos építkezés porait mosta épp magáról a zuhany alatt, hogy NINCS IDŐNK, siessen, mennünk kell.

Hirtelen minden begyorsult. Izzott a telefon a kezemben, hívtam Anyukámat, a párom Édesanyját, hogy itt az idő. VÉÉÉÉÉGREEEE!!!

A hűtőnkön felmatrciázva állt, hogy mi az, amit ne felejtsek még bepakolni a bőröndömbe induláskor…a szülést segítő gélt, a telefon töltőmet, az őssejt csomagot… (és ami nem állt ott, de a vasárnap éjszakai riasztásért egy tálca sportszelet süteményt is csomagoltam a Csapatnak gyorsan, amit aznap készítettem 😀 )

Mindeközben az én Nagyfiam, aki ezen az éjszakán lett csupán NAGY, már biztosan érezte, hogy a mi kis világunk éppen most változik meg… egész este izgatott volt, mondhatni nyugtalan, egyszerűen képtelenek voltunk lefekteni, pedig, ha nehéz napja volt sem alszik el 9-fél10nél később SOHA, és én sem adtam jelét különösebb szenvedésnek, izgatottságnak. Ezen az éjszakán hajnal 1 után sikerült neki álomra térnie. Éppen akkortájt, amikor megszületett az Öccse.

Hiszem, hogy érezte. Engem, a változást, azt, hogy valami fontos történik.

Mi talán 11 órakor indulhattunk a kórházba. Megvizsgáltak, nagyjából félig álltam készen az érkezésre – azt hiszem értitek, mire gondolok… 🙂 Előkészültünk, de én éjfél után kicsivel is úgy nevetgéltem Márti barátnőmmel és Anyukámékkal a folyosón, mintha nem is szülni készülnénk… 😀

Hajnal fél 1 volt, burkot repesztettek, ami nem járt fájdalommal, csak finom langyos víz elfolyásával…vártuk mi fog történni, és körülbelül félóra múlva, az első IGAZI fájással beindultak a dolgok. Szó szerint a falat kapartam, Csabi karját martam, és kiabáltam, hogy EZ MEG HOOOGY LEEEEHEEEET????

Szerettem volna kádban vajúdni, mert az első szülésemnél is hatalmas segítség volt. Akkor magyarázta el nekem Zsuzsi, hogy minden összehúzódásnál pozíciót kell váltani, akár a lábakat nyitni, akár elfordulni, mindegy, de mozogni kicsit, hogy a baba tudjon szépen előre haladni a szülőcsatornában. Ez a vízben olyan könnyedén ment, hogy amikor én nem is bírtam volna már magamtól, Csabi, vagy a szülésznőm egy pici segítségével könnyedén kiviteleztük. Viszont miután kiszálltam az ágyra, ez a feladat szinte a lehetetlennel ért fel. A fájdalom ezerszeresére nőtt, és minden erő másképp hatott a testemre, úgy éreztem. Nos ezért szerettem volna most is a kádat…

Kiengedték nekem a kád vizet, miközben én egy nagy gumilabdára ülve várakoztam, vagyis inkább a földet rugdostam kínomban. 1 óra 20kor, már szinte egymást érték a fájások, és úgy éreztem mindjárt kint lesz a babám, így a kádról lemondtam, és folytattuk az ágyon. Azt hiszem minden centimetert éreztem. Mikor, hol jár a babám, hogyan bújik éppen ki. Kiabáltam. Azt, hogy nagyon fáááj, és azt, hogy vegyétek kiiiiii…felváltva.

Nem kellett rá sokat várni, de a fájdalom mégis végtelenné tette ezeket a perceket számomra.

Tisztán emlékszem mindenre. Arra, hogy mit éreztem, arra, hogy mit gondoltam. Arra viszont, hogy körülöttem mi történik, egyáltalán nem. Semmit nem érzékeltem a körülöttem zajló eseményekből. Édesanyám zokogására, jelenlétére, semmire.

Egyedül Csabi kezeire, amikbe minden erőmmel kapaszkodtam, és az Ő hangjára, ahogyan a füleimbe fújta a levegőt, remélve, hogy át tudom venni a helyes légzést, nem kapkodok tovább oxigen után.

Tudom, hogy Nataniel születésének pillanatában két kézzel a fejemhez kaptam, és hatalmasakat sóhajtva azt éreztem, és talán mondhattam is, hogy Végre!!!

És ebben minden benne volt.

A megkönnyebbülés, minden fájdalom megszűnése.

Az öröm, hogy épségben és egészségben búcsúztunk az egy testben töltött hónapoktól.

A beteljesedés, hogy TELJES LETT A CSALÁDUNK.

img_2451

Nem, nem volt könnyű szülés. Fájdalmas volt, egy hatalmas küzdelem EGYMÁSÉRT. De csodálatos emlék marad minden pillanata, és remélem, amíg élek, soha nem felejtem el!

Minden Kismamának olyen szakembereket, és támogató Családot kívánok, teljes szívemből, mint amilyen nekünk adatott! Minden Édesanya ezt a törődést, figyelmet, szaktudást, szeretetet kellene, hogy kapja, és természetesen ezért cserébe maximális tiszteletet és megbecsülést nyújtania.

Ezért ezúton is szeretném megköszönni ennek a fantasztikus Csapatnak, hogy a második gyermekünk születését is ÉLMÉNNYÉ tették! A szülésznőnknek, Pintérné Hajdu Zsuzsának, és az orovsunknak, Dr Bokor Andrásnak. Köszönjük, hogy a 9 hónap alatt mindvégig, és életünk két legfontosabb, és legcsodálatosabb napján is a lehető legnagyobb biztonságban érezhettük magunkat. Köszönjük, hogy mindig, minden esetben kedvesek, készségesek voltak, és amikor már nagyon nehéz volt is mosolyogva segítettek Minket.

Köszönjük 🙂

 

ui.: Valamint köszönöm Mártinak, aki Barátomként, és a 2lenses fotósaként megörökítette ezeket a csodálatos pillanatokat számunkra! 🙂

Hozzászólások

hozzászólás

Előző bejegyzés Következő bejegyzés

Talán ezek is tetszenek majd