Egy igazi, nyári kedvencem receptjét osztom most meg Veletek, ami nagyon gyorsan és egyszerűen elkészíthető, könnyű, egészséges, de “szuperlaktató” is egyaránt! 🙂
A bejegyzés végén pedig még egy szuper kis játékra is invitállak Titeket! 🙂
A hozzávalók 2 főre:
Csirkemell – 4 szelet –
Édesburgonya – 2 nagyobb darab –
Sárgabarack – 2 darab –
Őszibarack – 1 nagyobb –
Fokhagyma – 3, 4 gerezd –
Friss bazsalikom – ízlés szerint –
Floriol Cardio olaj – 4-5 kanál –
Balzsamecet krém -2 kávéskanál –
Só, Bors, Pirospaprika, Római kömény
Az elkészítése:
A csirkemell szeleteket meglocsoljuk a 2-3 kanál Floriol Cardio olajban elkevert fűszerekkel, és pár percig pihenni hagyjuk, amíg előkészítjük a köretet.
A szuperegészséges és isteni batátákat, vagy más néven édesburgonyákat meghámozzuk, és hasábokra vágjuk. Egy sütőtálba (jénai, fém, cserép, bármilyen lehet) helyezzük a burgonyát, majd a megpucolt, és szeletekre vágott, vagy fokhagymanyomóval préselt fokhagymákat rászórjuk, és 2 kanál olajjal meglocsoljuk. Elkeverjük, és a közepén kicsit széthúzva az édeburgonyát, a hússzeleteket közé helyezzük.
180 fokos sütőbe helyezzük, és kb. 20 perc alatt megsütjük.
Ezidő alatt pedig elkészítjük a baracksalátát. Felszeleteljük a kétféle barackot, bazsalikomleveleket tépünk rá, majd balzsamecet krémet csorgatunk rá.
Ezután tálalhatunk, és ha ügyesek voltunk – bár elrontani ígérem nem lehet! 😀 – egy igazán jót ehetünk! 🙂
Jó étvágyat!!! 🙂
Játsszatok Ti is a Floriollal!
Ha a következő linkre kattintva, kommentben megírjátok Ti is az egyik Szíveteknek kedves nyári recepteteket, Floriol ajándékcsomagokat nyerhettek! 🙂
link: https://www.facebook.com/floriolhu/videos/219868468709645/
Ha pedig kipróbálnátok a Floriol új Cardio termékét, ne habozzatok, mert, ha azzal főztök valami igazán jót, és fotót is küldötök, egy kartonnal is nyerhettek belőle! 🙂
Hajrááá hajrááá!!!!