Az anya

Pihenés gyerekkel, avagy a lehetetlen nem létezik! – Varázslatos Bambara

Ha őszinte véleményt szeretnétek, mióta Bubu megszületett, azt gondoltam, hogy gyerekkel pihenni lehetetlen. Persze többször megpróbáltuk, sok helyen megfordultunk, és bár élményekkel gazdagabban, mégis szinte minden alkalommal fáradtabban értünk haza, mint ahogyan elindultunk.

Minden utazás legkellemesebb része a tervezés volt, minek során én jó előre kigondoltam mit és hogyan fogok elintézni, megvásárolni, becsomagolni, hogy semmiről ne feledkezzünk meg, és kényelmes, nyugodt indulásunk lehessen. Természetesen, ezt soha nem sikerült kivitelezni.

A gyerekes szülőnek nem kell elmagyarázni mit is jelent A CSOMAGOLÁS. Amikor nem tudsz annyi és akkora táskát találni, amibe minden belefér, és persze nem lehet akkora autód, amit ne tudnál telepakolni. Nálunk minden áldott út előtt itt kezdődik a feszültség. Csaba, a párom gyűlöli, amikor a harmadik bőrönd bepakolása után még a kezébe nyomon az ételes szatyrot, amibe a vésztartalék “hamikat” pakoltam 😀 …”csak egy kis gyümölcsöt”, meg abonettet, és egy kis babavizet, mert hát láttunk már csodát, nem tudjuk mire számíthatunk… Mindezt amikor megfejelem az utazóágy csomagtartóba tuszkolásával, általában el is szakad a cérna Csabánál…

Aztán az időzítés… na az sem mindegy. Hiszen ha az indulási feszkón túl is jutunk, következik a kocsiban magát 20 perc után borzalmasan unó gyerek. Aki kínlódik, nyavajog, legrosszabb esetben pedig ordít. Sokan ezért nem is mernek távolabbi célpontokat irányba venni kisgyermekkel. A mi trükkünk az, hogy ha hosszabb útra megyünk, délben, miután a Bubu jóllakott indulunk el, így egy bő 2 órás nyugodt útra számíthatunk, amíg Ő alszik. Persze ez is alakult már másképp. Volt, hogy az utcából nem kanyarodtunk ki, és már aludt Bubu, viszont 10 perc múlva, az első benzinkúton felébredt, és onanntól 3 órán át szenvedett. Hááát, mindekit óvjon az ég egy hulla fáradt, autóba kötött, aludni nem bíró gyerektől :).

Szóval próbálkoztunk. Majd néhány héttel ezelőtt egy számunkra új helyen eltöltött hétvége után meg kellett állapítanunk, hogy csupán annyi volt a baj, hogy ezelőtt nem találtuk meg a számunkra, vagyis gyermekes család számára a leginkább ideális helyszínt a pihenésre.

A Felsőtárkányban (Eger közelében) eltöltött napok szó szerint megdöntötték a korábbi tézisünket, miszerint gyerekkel képtelenség pihenni. Minden túlzás nélkül állítom, hogy mióta Család lettünk, a legkellemesebb 3 napos pihenésünket töltöttük itt hármasban.

Képernyőfotó 2015-11-02 - 14.42.48

Az utunk gyors volt, és kényelmes, Budapest mellől, Maglódról másfél óra alatt ott voltunk, és én már az érkezéskor teljes izgalomba jöttem. Hallottam már barátoktól, ismerősöktől a helyről, de a kis erdei útról lekanyarodva a hatalmas fákkal körülvett parkolóba, meglátva a kis magyar “afrikát”, tényleg úgy éreztem teret váltottunk! 😀

És ez csak még jobb lett később. A szobánk elfoglalása is kisebb “kirándulás” volt, Bubut egyszerűen nem lehetett elszakítani a majom faszobroktól, és a kis szaladgáló szurikátáktól. A szobánkban minden rendelkezésünkre állt, amire gyerekkel érkezőként szükségünk lehetett. Bubunak saját kis alvórésze volt, kisággyal, amiben vééééégre valahol matracot is tettek, baba ágyneművel, extra kispléddel, előtte gyermek kilépő, játékkosár, és még a minibar tartalma is kedvezett a gyerekeknek, a kisüveges italok-kóla-mogyoró háromszögön túlmutatva, többek között gyümölcslevekkel, és bőséges ásványvíz bekészítéssel. Tehát Csaba megnyugtatásául már tudjuk, hogy amikor legközelebb jövünk, fele ennyi holmit lazán otthonhagyhatunk majd, mert az ágy, és a hozzá tartozó kellékek a ottlétünk alatt még csak kis sem kerültek az autonk csomagtartójából, mint ahogyan a flexibilis utazókád sem, hiszen a hatalmas káddal rendelkező fürdőszobába még egy pici kád is a rendelkezésünkre állt. (Aki még nem futott bele “gyerekbarát hotelbe”, ahol nincsen kád, csak zuhanyzó, és a babakádakat is már mind igénybe vették az előttünk érkező vendégek, azok nyilván nem tudják miért utazunk lapjára hajtogatható kiskáddal… :D)
Képernyőfotó 2015-11-02 - 14.53.31

A másik kritikus pont a pihenések alatt mindig az étkezés, étkeztetés. A “mit egyen a gyerek”. De ez szimplán hibátlan volt. Mind a büféreggeli és vacsora, mind pedig az a’ la carte étkezés. Igényes, színes, és igazán ízletes ételek hosszú sora közül válogathattunk, Bubu pedig maga mutatta meg nekünk mit (inkább miket :)) szeretne enni a büféasztalokról. Rengeteg gyümölcs, és már látványra is csodás desszertek sora, szóval a kis vésztartalék uzsicsomag, amit bepakoltam is madárlátta lett, és csak megutaztattuk, mert nem volt rá szükségünk. Sok gyermekes család tartózkodott velünk egyidejűleg a hotelben, de egyetlen percig nem volt etetőszékhiány, hosszú várakozási idő, vagy zsúfoltság, káosz, hangzavar.

Ez utóbbi köszönhető részben annak, hogy közvetlenül az étterem mellett található az egyik játszószoba, ahol miután a gyerekek ettek, hatalmas lelkesedéssel játszhatnak, amíg a szülők befejezik az étkezést, vagy nyugodtan megisszák a reggeli kávéjukat.

Őszintén szólva a 3 nap- 2 éjszaka nem volt elég ahhoz, hogy minden szolgáltatást kiélvezzünk, de azért mi megpróbáltuk. Az első nap gyönyörű, napos idő volt, ezért az egész délelőttöt a hotel hatalmas parkjában töltöttük. Egy rövid sétára indultunk ki, de annyi látnivaló és érdekésség volt, hogy csak Bubu éhes pocakja tudott rávenni minket a kinti móka befejezésére. Felnőtt fejjel legalább annyira élveztük, mint a gyerekünk. Rejtélypark, elveszett város, útvesztő, kis tó, lezuhant repülő, és megannyi szuper kalandban volt részünk.

Képernyőfotó 2015-11-02 - 14.53.46

 

Vannak viszont kimondottan felnőtteknek szóló szolgáltatások is, amiből mi akkor tudtuk kivenni a részünket, amíg Bubu aludt. A szobát besötétíve, a kiságyában több, mint 3 órát horpasztott délután, ami egy új helyen szerintem több, mint maga a boldogság :). Kérhető babysitter is, vagy mi például a telefonjainkat babyőrként használva felhívtuk egymást, kihangosítottuk, és az egyik készüléket bent hagyva a szobában voltunk kicsit kettesben.

A délutánjainkat a wellness részlegben fejeztük be mindkét nap, ahonnan szintén alig lehetett kirobbantani Bubut. Órákon át egyik medencéből a másikba, a “buborékosból” a “sodrósba” és vissza. Közben friss gyümölccsel kínálták, így az uzsonnáról is helyben gondoskodtak. Mi is megéheztünk pancsolás közben, ezért mi a medencéhez kértük a késői ebédünket, így Beninek nem kellett megszakítania a pancsolást.           Képernyőfotó 2015-11-02 - 14.53.56

A másik nap délelőttje esős volt, így a kinti programokat kilőve, a másik, benti játszószobát próbáltuk ki. Bármelyik játszóház megirigyelhetné. A gyerekek a szüleikkel hatalmas kacagások és vidám sikoltozások közepette másztak fel, bújtak el, csúsztak le a millio labda közé. Nagyon szórakoztató volt. Az idősebb gyerekeknek külön xbox-os játszószoba, este mesefilm vetítés, és további szuper programok is vannak.

Egyszerűen nem tudok rosszat, negatívat mondani. Minden tökéletes volt. Minden körülmény adott volt ahhoz, hogy jól érezzük magunkat, és pihenjünk. Nem kellett azon gondolkodnom mikor, és mit eszik a gyerek, mivel kötöm és fárasztom le. Minden adta magát. Illetve mindent adott a hely. Biztonságot, tökéletes eszközöket, és kiváló személyzetet ahhoz, hogy ne kelljen 24 órában aggódva a gyereken tartani a szemünket!

Én Magyarországon még nem jártam olyan “gyerekbirodalomban”, ami ennyire igényes lett volna, ezért gondoltam ezt mindenképp megosztom Veletek!

Ha tehetitek, mindenképp látogassatok el egyszer, és próbáljátok ki! Garantálom, hogy mind a gyerekeknek, mind pedig a szülőknek tényleg varázslatos élmény a Bambara. 🙂

Képernyőfotó 2015-11-02 - 14.58.43

 

Ági

http://www.bambara.hu

Hozzászólások

hozzászólás

Előző bejegyzés Következő bejegyzés

Talán ezek is tetszenek majd