Bármelyik tábort is erősíted, bízz magadban, hogy jól döntöttél. Ha elhiszed, hogy Számodra, és a Családod számára az a legjobb megoldás, amilyen formában Te leginkább képes vagy működni, akkor biztosan jól is fog működni így minden. NEM könnyedén, NEM zökkenőmentesen, csak szimplán JÓL.
Kezdjük ott, hogy attól, hogy nem hord pelenkát a gyerek, nemhogy szobatiszta nem lett, de a ház egyetlen szobája sem maradt tiszta… 🙂
Az az elképzelés, miszerint majd mennyire könnyű dolgom lesz, ha nem kell egéééész nap pisit és kakit takarítani alóla, a legnagyobb ámítás. 😀 Kell helyette a biliből, a nappaliból, a kisgatyából, a nadrágból, de rosszabb esetben még a zoknijából is…
Ünneprajongó vagyok, és gyerekkorom óta a legnagyobb kedvencem a Karácsony. Viszont idén először minden más valamiért.
Nem jön az érzés, a hangulat, az ünnepi áhitat :D.
Próbálok rájönni mi lehet az oka, talán az időjárás, ami sokkal inkább őszi, mint téli, vagy az elfoglaltság, minek kapcsán egyszerűen annyi a dolgom van, hogy csak a napokban reálizáltam, hogy BŐ 1 HÉT MÚLVA KARÁCSONY!!! És én még csak gondolati szinten sem foglalkoztam az ünnepekkel…
Mintagyerek, mintcsalád, mintaélet… minthahiszti, mintadac, mintaHARC.
Ma 10 óra magasságában Beni úgy döntött, hogy ahelyett, hogy a tízóraira közösen készülve, a nappaliban való rendrakás helyett fogja magát, és szándékosan leborítja az asztalról a két kis műanyag pohárban lévő 23 db filctollat és ceruzát. Leseperte a foldre, és mintha mi sem történt volna tovább sétált (rajta). Felszólítottam, hogy jöjjön vissza, és szedje össze, tegye vissza a helyére. Erre lazán közölte velem, hogy NEM.
Ez egy rendhagyó bejegyzés. Nem szoktam hirtelen felindulásból írni, minden alkalommal átgondoltan, több oldalról megközelítve igyekszem dolgokról véleményt formalni, és azt úgy megfogalmazni, hogy ellentétes véleményen lévőket se sértsek.
Ma reggel viszont belefutottam ismét egy Édeasanyák közötti vitába arról egy fórumon, hogy mennyire ártalmas vagy sem a gyerekeink számára a technika.
Én a saját véleményemet korábban már leírtam : http://doboagi.hu/lusta_szulo_vagyok_bogyo_es_baboca_tv_tablet_telefon_mi_szeretunk , így nem is ennek szeretnék most hangot adni.
Mióta élek, mindig voltak állataink. Kevesen tudják rólam (talán senki :D) , de életem első 3 évét egy Debrecen közeli erdő közepén, egy “farmon” -csak, hogy divatosabb kifejezést használjak- éltem, amit a családom a mai napig “TANYA”-ként emleget… 😀 Tudom, ez már annyira nem is menő…
A lényeg, hogy folyton állatok között voltam. Szeretem Őket. Nem vagyok fanatikus, sem gyűjtő, sem pedig mániákus védő. De tisztelem Őket, és a saját kutyusomat Családtagként kezelem. Így amikor megtudtam, hogy Bubu a pocakomban van, azonnal elkezdtem felkészülni a család bővülésére úgy, hogy senki ne sérüljön, sem egészségügyileg, sem pedig lelkileg, beleértve Mézit is.
