Az anya

KAJAPARA – mit együnk dilemma minden áldott nap (ötször)

Reggeli-tízórai-ebéd-uszonna-vacsora.

Lehet mi vagyunk Csabával (a párommal) kissé ráfeszülve az evés-etetés témára, de ez a legproblémásabb része a gyereknevelésünknek, holott mi az elénk táruló problémákat Beni körül minden körülmények között könnyedén kezelő, laza szülőknek valljuk magunkat. Én azon stresszelek mit egyen a gyerek itthon, Csaba azon, hogy mit ne egyen a gyerek étteremben.

Azt gondoltuk a szülés utáni első hónapokban, hogy mennyire gyötrelmes a szoptatás. Az volt. Az eleje. Kegyetlen, számomra a szülés fájdalmának sokszorosával járó gyötrelem, de erről majd máskor mesélek. Később jött a tápszer. Akkor döbbentem rá, mennyivel egyszerűbb volt szoptatni. Bárhol, bármikor. Nem kellett babavíz, vagy forralt- lehűtött víz, melegítés, méregetés, cumisüveg, az állandó mosogatás, fertőtlenítés. Majd amikor jöttek a szilárd ételek realizáltam, hogy a tápszerezés is milyen könnyed, problémamentes étkeztetési forma volt a “nagyok” étrendje szerinti tápláláshoz képest.

Azt mondják, 1 éves kor után, amikor a gyerek már jóformán bármit ehet minden sokkal könnyebb lesz, hiszen azt eszi majd, amit mi, a család, nem kell külön gondoskodni róla, kap a miénkből. Na hát én ezt nem így élem meg.

Lehet én csinálom rosszul, de ki az a szülő, aki gyerek nélkül is tényleg betart napi ötszöri!!! étkezést, időben, változatosan, egészségesen táplálkozik, süt-főz és odafigyel, hogy minden szükséges tápanyagot, lehetőleg arányosan bevigyen a szervezetébe?! Én kapásból 1 ilyen ismerősömet, barátomat, rokonomat nem tudnám példaként említeni, pedig nyílván azért vannak, vagytok ilyenek többen.

A testalkatom ellenére, még ha hihetetlen is, de imádok enni, és sokat is eszem. És nem csak salátát, gyümölcsöt. Töltött káposztát, babgulyást, steaket, és nagyon gyakran a kedvenceimet, hurkát, kolbászt, szalonnát. De mindezt akkor fogyasztom, amikor épp szembe jut, hogy éhes vagyok. Van, hogy naponta csak kétszer. Nyilván ez az, amit egy egyéves gyerekkel nem lehet csinálni. Neki naponta 4-5 alkalommal, a korának és fejlődésének megfelelően változatos étkezést kell biztosítanom, minden nap közel hasonló időintervallumban. Szerintem ez NAGYON nehéz!!!

Ahogy kinyílik reggel 7 és 8 óra között a szemem, az az első gondolatom, hogy mi lesz a Beni reggelije. Legjobb esetben a fél7-7 között távozó Apuka 8-9 körül hoz némi friss pékárut, egy kakóscsigát, vagy bármi finomat ami utoljára sült ki a spárban vagy az útjába eső pékségben. Akkor egy étkezés azonnal pipa, Anya kap vagy 2 szabad órát a tízórai elérkezéséig, hogy ne kelljen az evésen agyalni. A tízórai és uzsonna általában a leglazább ügy, simán lerendezem gyümölcsökkel, frissen facsart gyümölcslével, valami babának való tartalmasabb rágcsálnivalóval. Az ebéd egy neccesebb téma, de igykeszem minden alkalommal házi kosztot biztosíatni. Ha Anyukám nem élne a közelünkben, a nagyi féle főzelékek, és “Bubuhamik” nélkül, már lehet kikészültem volna. 😀 Szabályszerűen megváltva érzem magam, amikor 12kor eszembe jut, hogy előző este főzött Beninek egy adag sárgaborsófőzeléket. Nálunk ugyanis az az alapvető probléma, hogy a párom borzasztóan válogatós. És ez, a konzervatív étkezési stílusával párosítva… kicsinál. Tehát újítani sem nagyon tudok, mert hiába jön rám a gasztroőrület, és főzök valami nagyon forradalmit, amit előző reggel valamelyik kereskedelmi csatorna egyik séfje dobott össze látszólag 15 perc, gyakorlatilag 2 óra alatt, általában meg sem kóstolja, vagy kieszi belőle azt az egy-két alapanyagot, amit vélhetően szeret. Nem egyszerű. Sem Ő, sem pedig a főzés így.

A vacsora a legkedvesebb számomra. Azért is, mert ez a családi szociális élményünk hétkzönap, hiszen általában ekkorra ér haza a családfőnk, így aznap először együtt lehetübk, együtt ehetünk. Éééés azért, mert ha APA eszik, akkor a BABA is eszik vele. Jóformán bármit. Egymást etetik. Imádom. Őket, a látványt, az eves könnyedségét.

Nincs közöttük, és a szülők, vagyis közöttünk sem ekkora harmónia az utóbbi hetekben a házon kívüli, többek között éttermi közös étkezések alatt. A gyerekünk 1 éves múlt picivel, és hihetelen önálló. Már egy bő hónapja egyedül jár, és ez az önállóság az élete minden területére kihat azóta. Így az evésre is. Ha nem farkaséhes, gyakorlatilag nem is hajlandó a segítségünkkel enni. Ami egy banán, sajt, vagy szelet kenyérnél nem gond, de egy tányér paradicsomlevesnél nagyon is. Amikor egy vendéglátó egységben tör rá ez a fajta önállóság bajban vagyok. Választottam már neki levest, csibefalatokat, sültkrumplit, de mindig úgy néz ki utánunk a hely, mint ahol bomba robbant. Gyerek, persze, megérthető. De amikor a mellettünk lévő asztalánál a még bébiételt szívesen fogyasztó baba gyönyörűen megeszi a kis üveg ételét, akkor akaratlanul úgy néznek ránk, hogy azt érezzük, ez CIKI. Aki tud, segítsen, hogyan kell ezt megoldani, mert mi nem jöttünk rá. És ez okoz némi feszültésget… 🙂 Amíg nem eszik szépen, tisztán, önállóan a gyerek, ne együnk vele házon kívül?! 😀

Szóval, összességében bár kreatívnak “szakácsnak” gondolom magam, és az egyszerű, joghurt, sajt, abonett, tojás, sonka, stb “fogásokon” kívül is sok használható konyhai ötletem van, mégsem szabadulok ettől a kajaparámtól.

Mit egyen a családom?! Ez csak az én dilemmam? Eszik-e vajon a gyerekem minden, számára szükségesből eleget?

Tényleg csak abban bízom, hogy amíg egészséges, szépen fejlődik, és én figyelek arra, hogy a számomra, hétköznapi háziasszony számára elérhető legjobb minőségű, változatos ételeket tegyem a fiam elé, jól csinálom. Vagy legalábbis nem rosszul.

Egy kép ma esti művemről, a www.kitchenbox.hu  jóvoltából 😀 Bélszín spenótkrémmel, vajas lilaburgonyával… 🙂

kajafotó.JPG

Hozzászólások

hozzászólás

Előző bejegyzés Következő bejegyzés

Talán ezek is tetszenek majd