A nő

Vallomás: Egy küzdelmes SZERELEMRŐL, az évfordulónk alkalmára

A kapcsolatunk problémákkal teli, komplikált, mi úgy mondjuk: viharos. Nem találjuk az “aranyközéputat”. Igyekeztünk, küzdöttünk, de már 6 éve nem találjuk.

Azt hiszem lassan fel is adjuk. Szeretjük egymást, de be kell látnunk, hogy bármennyire is erőltetjük magunkra, mi attól nem leszünk (soha, vagy még nagyon sokáig nem) az édes, békésen egymás mellett éldegélő szerelmes pár.

De ezt lassan talán megtanuljuk ELFOGADNI. Nem harcolunk tovább az ellen, amilyenek vagyunk, és amilyenné az elvárások, és csodás képzelgések alapján képtelenek vagyunk válni.

Lassan 6 éve alkotunk egy párt, de nem ismerek senkit a környezetemben, akiknek ennyire lassan sikerülne az összecsiszolódás, mint nekünk. Különbözőek vagyunk, és sokak szerint már hosszú hosszú évek óta nem kellene együtt lennünk, régen feladva a harcokat egymással, egymásért.

Bántottuk mindketten a másikat, és elkövettünk szinte MINDENT a kapcsolatunk ellen.

Szakítottunk, békültünk, megcsaltunk, megbocsátottunk, megsértettünk, kiengeszteltünk, kiabáltunk, összebújtunk, hibáztunk, beláttunk, elvártunk, elfogadtunk, hátat fordítottunk, szeretkeztünk, gyűlöltünk, rajongtunk, kiábrándultunk, szerelembe estünk, sírtunk és nevettünk.

Mindezt a másik ellen és a másikért.

De kitartottunk. Mindketten, de SOHA nem egy időben. Amikor egyikünk elfáradt, a másik kitartott. Amikor egyikünk elengedte, a másik visszajött.

Nehezen működünk együtt, de egymás nélkül NEM MŰKÖDÜNK.

Gyakran naponta vagyunk fent, és lent. Amennyire nehéz, és fájdalmas lent, annyira fantasztikus utána fent. Együtt.

Gyereket vállatunk. Nem voltunk mindketten biztosak a döntésben, de az első levegővétele óta MINDKETTEN tudjuk, hogy Nála nem történhetett volna fantasztikusabb dolog Velünk SOHA.

Csoda, hogy együtt maradtunk, de Csodálatos, hogy egy Családdá válhattunk.

Nehéz így élni. Nagyon nehéz! De Mindenkinek nehéz, csak mindenkinek másképp és másért nehéz.

Én abban hiszek, hogy ha valami elromlik, azt nem kell azonnal eldobni, és könnyedén újra cserélni. Sok munkával, gyakran áldozatokkal, nehezen meghozott kompromisszumokkal, de igenis meg lehet javítani. Csak akarni kell, biztosnak lenni abban, hogy JÓ úton járunk.

Kedves Csaba!

Közel 7 éve ismerlek, de az első egy évben elképzelni sem tudtam volna, hogy Te leszel a nagy Ő. Viszont 6 éve Beléd szerettem. A semmiből, váratlanul, a 3. randin tudtam, hogy TE VAGY AZ! Az, akiben megtaláltam Mindent, amit valaha elképzeltem a Férfiról, akivel le szeretném élni az életemet.

EZ segít MINDEN alkalommal megbocsátani Neked, és EZ segít MINDEN alkalommal bocsánatot kérni Tőled.

EZ az egyetlen, egyszerű “megérzés”.

Szeretlek. 

Á.

Hozzászólások

hozzászólás

Előző bejegyzés Következő bejegyzés

Talán ezek is tetszenek majd