Egyéb

Gólyahír :)

Na neeem, nem szeretnék senkit meglepni (főleg nem az én drága Uramat egy kisebb szívinfarktussal), nem a harmadik babánk bejelentése következik 😀

Ezúttal egy kicsit más témáról mesélek Nektek! 🙂

Arról, hogy – ismét csak egy őszinte vallomás következzen – amikor kirepültem Otthonról, “lányként”, mennyire nem voltam tisztában az élet kisebb-nagyobb, ügyes-bajos velejáróival, és most, kétgyermekes Anyaként hogyan szervezem- rendezem a Családi életünk hátterének egyes részeit! 🙂

20 évesen azt gondoltam, hogy ha elköltözöm a Családi fészekből, az nagyjából azt jelenti, hogy onnantól magam kell, hogy megoldjam, hogy tiszta legyen a lakás (szoba :D) ahol élek, vagy, hogy legyen mit ennem. A háztartásbeli dolgokkal ugyan sosem voltam bajban, hiszen Anyukám házias kislánya lévén fiatalon meg tanultam főzni, és nem okozott gondot, ha mosni, vasalni kellett sem, de idővel rájöttem, hogy az önállóság ennél kicsit többről szól, többek között millió egy apró, de szükséges teendőről. Például, hogy ha a telefonszámlámat késedelemmel fizetem be, lazán kikapcsolnak, én pedig nézhetek hülyén… nincsen “jajelnézést”, vagy “anyamegtennédhogy…”…

Pár évvel később következett az újabb meglepetések sora. Összeköltöztem az első Férfival az életemben (a mai napig Vele élek :D), akinek ugyan szépen (be)rendezett kis szingli élete volt akkoriban, de lassacskán rám testálta a “szokásos” Női feladatokat… Ki kellett hát googliznom, hogy mi is az az “átalány”, vagy, hogy ha már autóval közlekedhetek, akkor mi a különbség a kötelező biztosítás és a casco között.

Szégyen vagy sem, de az iskolában (nem, az egyetemen sem) tanították meg, hogy az adóbevallásomat mikor és hogyan kell elkészíteni, de azt sem, hogy nem csak a vízért, hanem a csatornáért is díjat fizetünk…

A harmadik hullám az anyasággal ért el… CSED, GYED, családi pótlék, igazolványigénylések, életbiztosítás, és így tovább.

Az interneten ma már bármilyen témában informálódhatunk, és, ha tudjuk is, hogy hol keressünk, valószínűleg gyorsan a megfelelő információkhoz jutunk! 🙂

Ebben (is) szeretnék mostantól kicsit a segítségetekre lenni, és a Családom, valamint az általam már kipróbált, működő, és megkedvelt vagy épp nem kedvelt szolgáltatásokról, termékekről, programokról is beszámolni időnként!

Nos tehát, ha Nektek is hasonló, kellemes, lilás homály fedi a szemeteket, mint korábban nekem is azt illetően például, hogy kisgyermekes szülőként hogyan tudjuk biztonságban még inkább gyermekeinket, otthonunkat, és a számunkra fontos értékeket, akkor most biztosan segítségetekre leszek! 🙂

Illetve nem is igazán én, hanem az Aegon Biztosító Gólyahírre hallgató zseniális szolgáltatása! 🙂

Ismeritek a “Lakásdoktort”? 😀 Ő az a szakember, aki kijött hozzánk, amikor tavaly Karácsonykor csőtörésünk volt, és az egész konyhát elöntötte a víz… Ugyan ünnep is volt, hétvége is, mégsem kellett neki fizetnünk a Gólyahírnek köszönhetően! 🙂

A Gólyahír “rendezte” a szomszédunk autójában okozott kisebb kárt is, amikor Bubu teljesen véletlenül neki borult a biciklijével…

De a Gólyahír biztosítja a babakocsinkat is, ha ellopnák a játszótérről, illetve az év minden napján 0-24 elérhető orvosi telefonügyeletet. Emelje fel a kezét, akinek ez nem jön jól a hétvégéken, vagy akár ünnepek alatt… 🙂 A biztosítás kiterjed Családunk tagjaink védelmére is, nagy becsben tartott autónkra, amivel nyáronakár  több száz kilométert is megteszünk a hőn áhított nyaralásunk helyszínére!

Az Aegon Baba-Mama Programot, ezen belül pedig a Gólyahír Lakásbiztosítást kifejezetten Nekünk, kisgyermekes Szülőknek hozták létre, hogy a családunkat és otthonunkat mindig a legnagyobb biztonságban tudhassuk! 🙂

Mi szívből ajánljuk Nektek! 🙂

További információt itt találtok: https://www.babamama.aegon.hu/lap/golyahir

Fotó: 2lenses

Hozzászólások

hozzászólás

Előző bejegyzés Következő bejegyzés

Talán ezek is tetszenek majd