A nő

Az ÁlomFérfi létezik ?!

Fiatal lány koromban elhitettem magammal, hogy képes vagyok a sikerre. Hogy képes vagyok valóra váltani az álmaimat, és mindig e szerint fogok élni. Mégis mindig az az ember voltam és vagyok, akinek hihetetlen nagy szüksége van az erős támaszra, valakire vagy valakikre maga köré, mellé vagy mögé, akik amikor kell inspirálják, vagy épp noszogatják, jobb esetben pedig csak megerősítik, esetleg visszaigazolják.

Az Édesanyám az egyik! ilyen ember az életemben, bár Ő a “megerősítő” típus inkább, aki, ha elbizonytalanodok, mellettem áll, és átlendít a problémákon. Bízik a döntéseimben, ezért egészen fiatal korom óta enged és tanít önállóan döntést hozni.
Véleményez, de soha nem irányít.
Az én személyiségem viszont ennél erősebb ösztönzésre szorul. Hajlamos vagyok ugyanis elveszni a részletekben, amiből legtöbbször aztán csak segítséggel mászok ki.
Ezt a motiváló szerepkört mindig A Férfi vállalta magára az életemben (arról, hogy akarva vagy akaratlanul “vállalták”, erről őt, helyesebben őket kérdezzétek… :)) .
Körülbelül 15 éves korom óta máig két “hosszú” kapcsolat volt az életemben (nálam ez min. 5 évet jelent kb…) Az Elsőre és a jelenlegire is ugyanúgy elmondhatom, hogy ha Ők nem lennének, én és az életem nem tartana ott, ahol most tart. De őszintén szólva Minden férfinak, akihez érzelmi szál fűzött az eddigi életemben, meghatározó szerep jutott. (hozzáteszem nem voltak túl sokan 😀 ) Szeretem és tisztelem Őket a mai napig, és bármelyikükkel találkozom, rájövök, hogy nagyon büszke vagyok rájuk.
És igazából magamra is, hogy hosszú évekkel ezelőtt nem hoztam rossz döntéseket, amikor Őket választottam …az első csókra, az első együttlétre, az első szerelemre, az első egyéjszakás kalandra, vagy akár az első csalódásra. Mostanra mindegyikőjük felnőtt, a karrierjét építő, jóképű Férfi lett. Olyanok pasik, akiket máig nagyon szeretek. Azokat is, akik elhagytak, esetleg megcsaltak, és akik miatt anno nagyon sokat sírtam.

Az idő sok mindent megszépít persze, de valamiért úgy érzem ahogyan én tekintek rájuk az több ennél. Valami féle csendes rajongással mélyen belül.
Lehet a női gyengeségem, vagy egyszerűen a mentalitásom okán, de igénylem a “régimódi” FÉRFI ideált magam ELÉ! Aki nagy, és erős, de nem kimondottan fizikálisan, hanem sokkal inkább fejben, célokban, akaratban nagy és erős…

Aki higgadtan cselekszik, de ha kell, tűzön vízen át megvalósítja a céljait. Tudjátok, az a csendben, mellettünk lépkedő Oroszlán típus… A Férfi, aki intelligens és humoros. Számomra ezek a legvonzóbb tulajdonságaik… azért, mert sok év után is vonzóvá teszik a őket. Szeretek felnézni a Páromra, és motivál, ha a Férfi mellettem motivált.

Természetesen fűszerezze Őt egy kis “extra”, legyen stílusa, és szenvedélyes a hálószobában, valamint az életszeretetében. Ami pedig szerintem egy jó kapcsolat alapja, az a cél, a KÖZÖS cél, ami irányt ad egy párnak. Nem az egyénnek, külön a Férfinak vagy a Nőnek, hanem magának a kapcsolatnak.

Számunkra ez a Család, azt hiszem. Egy egészséges, biztonságos és élhető “kisvilág” megteremtése, egy olyan közegé a gyerekünknek, amiben értékes embert nevelhetünk belőle.

Hogyne létezne az “álomférfi”!!! Rengetegen vannak! …persze a sok pozitív tulajdonságuk mellett tele hibával, épp ahogyan mi, Nők is tele vagyunk hibákkal… csak tudnunk kell, hogy mit és kit keresünk, de szinte teljesen biztos, hogy képesnek kell lennünk kompromisszumokat is kötni.
Hazudnék, ha azt állítanám, hogy a külsőségek egyáltalán nem számítanak. Hogyne lenne bizsergető érzés egy sportos, jó kiállású, jól öltözött férfi kezét fogva büszkén sétálni, akire rákacsintgatnak a mellettünk elsétáló lányok, vagy hogyne lenne szexy egy szép, új autóba beülni, és kihúzva benne magunkat könnyedén sajátunknak érezni azt és gyakran a tulajdonosát is, vagy hogyne lenne örömteli új cipőt vagy táskát kapni ajándékba, elveszni az ajándékok és a luxus bűvöletében vagy annak illúziójában… de ezek miatt nem lesz egy nő egy életen át hűséges, szerető és gondoskodó társ. Engem legalábbis ezek nem láncolnának le hosszú távon…

Hiába próbálom, igazán nem értem miért nem találkozik a kereslet és a kínálat. Miért panaszkodnak a lányok, nők, a saját barátnőim és ismerőseim, hogy nem találnak szerető társat maguk mellé, és miért panaszkodnak a pasik, férfiak, hogy nem találnak megfelelő, értékes társat maguk mellé, miközben egymás mellett sétálnak el az egyedülálló emberek, akik párra vágynak.
Természetesen hibás a világ, a media, a fogyasztói társadalom, a “dobjuk ki és vegyünk újat azonnal, ha elromlik” elvével, na meg a sok rémtörténet és a rossz tapasztalatok is… de én úgy gondolom, hogy a legfőbb oka ennek Mi magunk vagyunk. MI, akik nem nyitjuk ki a szemünket, és nem látunk túl az igényeinken és elvárásainkon, így nem látjuk meg a Férfit sem. Azokat sem, akiket pedig igazán érdemes lenne.

almfrfi

Hozzászólások

hozzászólás

Előző bejegyzés Következő bejegyzés

Talán ezek is tetszenek majd