Elképesztő tempóban repültek a hetek, a hónapok, közeledtek az utolsó “egy testben töltött órák”, a kiírt datum, a NAGY NAP. Ez lehet az az időpont, ameddig egy kismama várandós, viszont amitől kezdődően már biztosan TERHES… 🙂
A legnagyobb teher rajtunk, -rajtam legalábbis- pedig azt hiszem, a bizonytalanság terhe ilyenkor. A kiszámíthatatlanság, a várakozás hihetetlen súlya.
Az első terhességem alatt úgy emlékszem, sokkal türelmesebb voltam még az utolsó napokban is, pedig Benedikt is a 41. hetesen indult útnak, épp annak a napnak a reggelén, amikor délután mesterségesen indították volna. Emiatt nem igazán számítottam a kistesója korábbi érkezésére, de belül azért reménykedtem, hogy legalább a kalkulált időre megérkezik…
A 37. héten közel 3 kilogrammra mérték.
A 38. héten indulgattak a jóslófájások.
A 39. héten a méhszáj 2 centire nyitva volt, felpuhulva.
Most pedig már a 40. hetet tapossuk, és én hiába mantráztam, hogy a tegnap előtti, aztán a tegnapi, majd pedig, hogy a mai nap legyen “A” nagy nap, semmi nem történik… Ma természetesen a holnap reggelre hangolódom…
Úgy terveztem, hogy szépen alszunk egyet, késő hajnalban vagy kora reggel elfolyik a víz, 8-9 körül pedig már a kezemben is tarthatom a kisebbik fiamat :)… szép kis álom, tudom… ehhez képest persze tegnap a belváros közepén, bankba menet hasított belém a gondolat és a fájdalom, hogy “atyaég”…ugye nem itt, és nem most…?!?! (szerencsére csak egy jósló fájás volt… )
Pedig úgy érzem, én már tényleg mindent elkövettem, amit csak “szabad”, hogy történjen valami…
Ohhh jajjj, ha belegondolok, elbizonytalanodom, hogy egyáltalán elmeséljem-e… 😀
Viccen kívül, úgy érzem, egy terminátor vagyok. Vaaagy, lehet inkább a bent lakó gyerkőcöm az !?
Kééényszeres már, amit művelek, bevallom, nem bírok magammal.
Kezdjük ott, hogy van egy 3 éves fiam, aki után megállás nélkül pakolok, négykézláb kúszok-mászok, legózom, “csikipárbajt vívok”, reggeliztetek, vacsit készítek, fürdetek, hajolgatok, fáradok…
Ezt megfejelem azzal, hogy bár az utolsó munkámat október 16-ra vállaltam, a kiírt időpont előtt 2 nappalra (..,mert hát a Cosmopolitannek nehéz nemet mondani, egy több száz fős rendezvényen való színpadi megjelenésre, ahol épp a BLOGomról kell mesélnem :D, ugye megértitek !? 😀 ), és már ezen is túlvagyunk, nem bírok leállni, minden napra érkezik egy megkeresés vagy egy megrendelés a hostess ügynökséghez, egy újabb feladat, amit nekem kell kezelnem, vagyis inkább amit én akarok megoldani. Szóval dolgozom is…
Ha pedig ez nem lenne mind elég, megállás nélkül SÜTÖK. Igen, sütök. Pedig sosem voltam túl jó benne…de annál lelkesebb vagyok :D! Torta, aprósüti, gofri, palacsinta, pite, minden egyes nap valami mással lepem meg a családomat. (Ha őszinte akarok lenni, akkor leginkább ÉN örülök persze, hogy ismét édességet eszem 😀 )
Oh, már majdnem elfelejtettem, a “legrosszabbat”: VÁSÁROLOK is. Egy ideig meg tudtam magyarázni a páromnak, és magamnak is, hogy SZÜKSÉGÜNK VAN 15 db sima pelenkára, és több, kisebb méretű utazósra is, de a csillagos mintájúnál már nem hitt nekem…jogosan… Azt hiszem olvashatott valamit a fészekrakó hormonokról… 🙂 már inkább nem is kérdez, ha egy új szatyrot lát itthon… tudja, hogy nem a babának, hanem nekem van szükségem erre az egész procedúrára :)…
Óóó, és persze “fészketisrakok”…festettem a szoba falát, mosok, újra mosok, hajtogatok, újra hajtogatok. Az arcomhoz simítva szagolgatom a babaruhákat, milyen kis puhák, szépek, és hitetlenkedek, hogy az én pocakomban nem lakhat egy méretileg ebbe illő baba 🙂 …
Jajjjjj és olvasok…, ugyanúgy, mint az első gyermekét váró Édesanya. Fórumozok, googlizok, kérdezek, nyomozok, melyik AZ a jel, amire ráfoghatom, hogy ez már aztán biztosan a szülés közvetlen előjele.
Meteorológiai szaktudásomat a televíziós időjósok biztosan megirigyelnék. Tudom melyik nap milyen front érkezik, milyen hőmérséklet és csapadék várható, és bízom a mostani kettősfrontban, hogy ha más nem, ez biztosan megteszi hatását…
NST-re járok minden nap, ahová, mint egy vándorcirkusz, pakolom fel a páromat, vagy Anyukámat, az összes kórházi bőrönddel, őssejt csomaggal, azt gondolva, hátha már haza sem engednek, mert beindul a szülés 😀
Készítettem A, B, C, D és Zs tervet is, honnan hogyan jutunk el a szülőszobáig, ki vigyáz Bubura, ki megy érte az oviba, és már az összes létező ismerősömet chat csoportokba rendeztem, hogy ne kelljen egyesével értesíteni mindenkit, ha bármi történik…,mert ugye mindenki a lelkemre kötötte, hogy SZÓLJAK!!!!! …NA JÓÓÓ, tudom: megőrültem. De, hogy normális nem vagyok, az biztos.
Azt hiszem, a mindent elsöprő érzelmi kitörésekről, amikor krokodil könnyeket hullatva, -tulajdonképpen a semmin- azt érzem, hogy na majd most fogok emiatt megszülni azonnal, inkább nem is mesélek… Miközben olyan jóízűeket is tudok akár teljesen egyedül, magamban neveteni, a saját hülyeségeimen…egy perc múlva pedig ismét keservesen sírni…
Bevallom félek, miközben hálás vagyok az égieknek, amiért 38 hétig teljes nyugalommal, különösebb hangolódás és készülődés nélkül, csodálatosan viseltem a várandósságot, és pusztán 2-3 hét jutott ebből a diliházból :).
Félek a rám váró, tengernyi feladattól. Félek attól, hogy nem állok még készen. Félek a szüléstől is. Félek, hogy meg fogok-e tudni bírkózni két gyerekkel. Félek, hogy Beni nem fogja olyan könnyen fogadni a trónfosztást, a Testvére érkezését. Féltem a kis lelkét, és a sajátomat is. Minden rendben lesz, egészséges, jól fog aludni, lesz tejem, a tejbelövellés megint fájdalmasabb lesz, mint maga a szülés…? …nem is sorolom tovább, mert ismét potyognak a könnyeim…
Búcsúzom belül, magamban, csendben, ettől a fantasztikus élménytől, az élettől, amikor EGY TESTBEN KÉT SZÍV dobogott.
Búcsút mondok ennek a mesés időszaknak, amit másodjára is megélhettem. Az isteni, intenzív érzékelésnek, a lenyűgöző illatoknak, és leírhatatlan ízeknek, amiket érezhettem ezidő alatt.
Búcsúzom az ábrándoktól, amikor még csak elképzeltelek TÉGED, milyen leszel, és a könnyektől, amiket az első kis rugásoknak, mozgásnak köszönhettem.
Nem tudom, hogy átelhetem-e még valaha ezt a CSODÁT, de most el kell engednem…
…, mert mindennél jobban VÁRLAK KISBABÁM!
