Ha velem valaki leült volna a várandósságom alatt legalább egyszer, és őszintén elmondta volna a most következőket, rengeteg önmarcangolástól, lekiismeretfurdallástól, és felesleges stressztől menthetett volna meg. De senki nem tette, így már az utolsó trimeszter alatt beszippantott egy igazán váratlan harc.
A napokban egy “friss” kismama barátnőmmel beszélgettem a várandósság lelki nehézségeiről. Hosszú percek után bátortalanul kezdte el mesélni, mivel bántják sokan, még ha legtöbben természetesen akaratlanul is teszik.
Az első mondata után felelevenedett bennem a terhességem alatti, véget nem érő kíváncsi kérdezősködők sora, valamint a második kedvenc mondatuk, és az, amit újra és újra éreztem ettől…