Egyéb

Egy 3 (4) éves nehéz élete

Bubuként ismertek, de mostanában legtöbbször azt hallom a szüleimtől, hogy BENEDIKT!!!

Ez a “mérges” nevem. Ha így szólítanak, tudom, hogy valamiért haragszanak rám, vagy már legalább tízszer szólítottak, csak nem érkeztem reagálni rá…

Nagyon sokszor kérdezem Tőlük, hogy “Mérges vagy rám?”, mert nem szeretem, ha mérgesek rám. Ilyenkor már sejtik, hogy valami rosszban sántikálok…

De nem is értem igazából, hogy miért mérgesek rám folyton…

Pedig Ők csak jól járnak azzal, hogy én már MINDENT meg tudok ÖNÁLLÓAN csinálni.

Megállás nélkül hajtogatom nekik, hátha vegre megértik, hogy ÉN, ÉN, ÉN EGYEDÜÜÜL!!!

…én akartam, én tudom, én megcsinálom EGYEDÜÜÜL!!!

Kérem, hogy NE SEGÍTS, mert én már ki tudok szállni egyedül a kádból, és minden este meg is próbálom bebizonyítani, hogy NEM CSÚSZOK EEEL! Ha mégis, akkor bár nagyon fáj, azt mondom, semmi baj. Nem is fáááj…

De be tudok szállni egyedül az autóba, be-, és kikapcsolom a biztonsági övet, és borzasztóan kihoz a sodromból, ha ezt helyettem megpróbálja bárki megcsinálni.

Határozott elképzeléseim vannak a saját stílusomat illetően is, mindig tudom, hogy a fehér pólómhoz (és minden más ruhadarabomhoz IS) a fekete szandált szeretném felvenni, de nem érti meg körülöttem senki, hogy engem cseppet sem zavar az sem, ha esik az eső, és vizes lesz a lábam. Tudom, hogy akár beteg is lehetek, dehát mi rossz van abban, hogy finom epres gyógyszert kapok, és dínós vitamint…

Az édességtől pedig lyukas lesz a fogam, tudom, de szerencsére Tündi, a fogorvos nagyon kedves, és ha ügyes vagyok, még ajándékot is kapok tőle… nincs mitől félnem…

A fogkrémet kizárólag én tehetem a fogkefére, és nem értem miért mindig azt az ízűt választják, amit éppen nem szeretnék. Van Pókemberes, és Verdás is, mert nem tudom eldönteni melyik a finomabb, de persze mindig azt adják nekem, amit éppen nem szeretnék, így visítva kell tudatnom velük, hogy vegre megértsék mit is szeretnék. Illetve AKAROK.

Az órát még nem ismerem, de “jól” tudom, hogy 6-7 óra alvás is bőven elég lenne nekem. SOHA nem akarok lefeküdni, hiszen sokkal fontosabb teednőim is vannak annál… Éhes vagyok, akkor is, ha már kétszer vacsoráztam este 6 és 8 között, játszanom kell a dínókkal, mert egész nap volt rá időm, mesét kell nekem mondani, mert az az igazi, ha az ágyban, Apa mesél. Mindent megígérnek nekem, hogy ha lefekszem, akkor holnap mi lesz, és miért is lesz az jó, de ha bevetem a “cukifejet”, mindig összebújhatok még egy kicsit Apával és Anyával. Nehéz nekem ellenállni…

Imádok bandázni, akár vásárolni megyünk Anyával, vagy pancsolni Apával, amint hozzám hasonló méretű emberkéket látok, azonnal lelépek, és sokkal szívesebben töltöm velük az időmet, mert már sokkal jobban szeretek velük szaladgálni, autózni, medencézni, homokozni, mint Anyáékkal.

De nem értem a szüleimet. Eddig az volt a “baj”, hogy folyton rajtuk lógtam, és megállás nélkül Őket szólongattam, most pedig azon szomorkodnak, hogy már nem velük szeretnék játszani…

Mondtam már, hogy imádom a meséket? A legeslegjobb fiús program Apával moziba menni! Popcornt kapok, gyümölcslevet iszom, este megyünk haza, elöl ülhetek a kocsiban, és hangosan énekeljük a Halott pénzt! Nagyon menő vagyok szerintem, ilyenkor mindig elmondom Anyának, mert fel szoktuk hívni facetimeon.

Itthon folyton legózok, de már NEM a babás duplóval, mert az a kistesómnak való! Én kislegózom, mert már egyedül is össze tudom rakni villám mcqeent, és a barátait.

Nagyon szeretek a tableten YouTubozni is. Szeretem a videókat, amiben mindenféle játékokat mutatnak a gyerekek, de ha Peppához, vagy Bogyóékhoz támad kedvem, akkor azt keresem meg, a diktálás funkcióval, egyedül, segítség nélkül. Néha megkérem Apáékat, hogy kapcsolják be a mesecsatornát a tv-ben, mert szeretnék inkább Dinó vonatot nézni, de nem képesek megtenni nekem, csak azt hajtogatják, hogy a mesecsatornán nem mindig az megy éppen, amit én szeretnék nézni. Ezt nem értem. Van wifi, és Anya kódját is ismerem a telefonján, akkor elindítom inkább azon, magamnak.

A Despacito már uncsiii, mindig mondom, hogy inkább a Pamkutyás Undorítót tegyük be, de a Can’t stop this feelinget sosem fogom megunni. Végig tudom énekelni, és mindig táncolok is rá.

Imádom a nyarat! A Balatonon lenni a legjobb, mert ott nagyon sok gyerekkel barátkoztam össze, akikkel szeretnék újra együtt játszani, de azt mondták, hogy nagyon messze laknak tőlünk. Van aki Angliából jött repülővel, és nem is értette, amikor magyarul beszéltem hozzá. Szerencsére angolul is tudok, így tudtunk együtt játszani, és az angolt Ő is értette.

A kedvenc ennivalóm a spagetti, a brokkoli krémleves, az eper, a dinnyes, és persze a nasik. De mostanában egyre kevesebb ételt szeretek. És, ha én valamit már nem szeretek, akkor aztán nem fognak tudni sehogyan rávenni, hogy megkóstoljam, az biztos.

Nincs könnyű dolgom.

Felháborít, ha babának, vagy kicsinek neveznek, vagy eszerint bánnak velem. Tudok egyedül enni, kakilni, elaludni, fogat mosni, játszani, szóval:

ÉN MÁR NAGYFIÚ VAGYOK!

Rengeteg energiát fordítok arra, hogy meggyőzzem erről a Családomat.

Nagyon szeretem Őket, mert Anya nekem a legszebb királynő, Apa a legerősebb szuperhős, a tesóm pedig a legcukibb a világon, de nincs könnyű dolgom velük.

 

Hozzászólások

hozzászólás

Előző bejegyzés

Talán ezek is tetszenek majd